A Windows 8 megjelenésével a Dell is elkezdte felfrissíteni notebookjait, de az új operációs rendszeren kívül történtek egyéb változások is. Az Inspiron 5520 után az 5521 egy számot nőtt a nevében, de sokat nőtt a szemünkben.

Az Inspiron 5521-et először kiemelve a dobozából hasonló látvány fogad, mint elődje, az 5520 esetében. A lekerekített gépház és a kétféle, kétárnyalatú borítás ízléses elrendezése maradt, ám már az első fénycsillanásnál látszik az egyik fontos újdonság. Jelesül, hogy a korábbi műanyag borítás immár szálcsiszolt fémre változott, amely egyszerre kölcsönöz elegáns és tiszteletet parancsoló külsőt az eszköznek.

Továbbra is fenntartható az az állítás, mely szerint a Windows 8 leginkább érintőkijelzős eszközökön táltosodhat meg. Az Inspiron 5521 érintőpadja ennek megfelelően multitouch-képes, tehát az új Windows működtetéséhez használható több ujjas gesztusokat is tökéletesen kezeli. Így már nem kell feltétlenül az egérmutatóval folyamatosan a kijelző alján előbukkanó gördítősáv után kapkodni, elég két ujjunkat egyszerre oldalirányba húzni. Ugyanígy működik az összes többi extra funkció, például a "csippentéssel" előhívható zoom is.

Forrás: http://www.bitport.hu/mobilitas/csillogo-terminator-dell-inspiron-5521-teszt